tags on every page of your site.
-->
Ha szülőként már attól is előre kirázza a hideg, hogy beköszönt az ősz, és újra készülnie kell a korai sötétedésre és hidegre, inkább ne is gondoljon arra, mekkora stresszforrás lesz az egész család számára, ha gyermekének iskolapadba kell ülnie szeptemberben. Sokaknál túl nagy a nyomás ebben az időszakban: a csemetének például egyedül kell megküzdenie az első napok nehézségeivel, a teljesítménykényszerrel, az őt körülvevő elfogadó vagy kevésbé elfogadó közösséggel, a felelősség érzésével.
Egy biztos, a gyermekek teljesen különbözőképpen reagálnak az iskolakezdésre. Ez függhet például attól, hogy milyen a temperamentumuk, hogyan kezelik a nehéz helyzeteket, milyen szociális készségeik vannak, vagy milyenek a korábbi tapasztalataik hasonló helyzetekben. A visszahúzódó, szégyenlős gyerekek látszólag különösen nehéz helyzetben lehetnek, de általánosan is igaznak bizonyul az a jelenség, hogy az iskolakezdés stresszel jár. A stressz megváltoztatja a szervezet kortizolszintjét is, több kutatási eredmény szerint is. Talán meglepő lehet, de ez a biológiai változás a nyitott, nagyhangú gyermekek esetén ugyanúgy, vagy akár még erőteljesebben is jelentkezhet, mint visszahúzódó társaiknál. A megnövekedett kortizolszint azt is jelzi, hogy a kihívást jelentő helyzeteknek köszönhetően a szervezet folytonos „vészreakcióban" áll, mely hosszú távon nagyon káros lehet az egészségre, hiszen teljes kimerüléshez vezet. 1
Egy majd’ másfél ezer főt vizsgáló kutatás egészen konkrétan rámutatott arra, hogy – egyéb körülményektől teljesen függetlenül –, az iskolakezdés önmagában is növeli a gyermekek körében jelentkező fejfájás előfordulási esélyét. Igen érdekes a megfigyelés eredménye: a sűrűsödő fejfájások ugyan megnehezítik az iskolakezdést, de körülbelül egy év múltán szerencsére visszaállnak a tünetek a korábbi szintre. 2 A bizonyosság, hogy a fejfájás gyakori, már-már természetes jelenség, és nem marad így örökre, talán sok szülő számára megnyugtató lehet. De az is nyilvánvaló, hogy az iskolakezdés időszakában tennünk kell valamit a gyermekünket kínzó fejfájás ellen, még ha tudjuk is, hogy ez a tünet nem lesz állandó.
Mi a lehetőségünk szülőként, ha nem szeretnénk, hogy gyermekünk stressztől és fejfájástól szenvedve töltse első napjait az iskolában?
Fejfájás esetén mindenképpen gyors, kényelmes és hatékony megoldásra lesz szükségünk, ezért válasszuk a megbízható Algoflex termékcsalád gyermekekre szabott tagját. Gondoskodjunk a tüneti kezelésről, és ne hagyjuk, hogy a fájdalom megnehezítse csemetéink mindennapjait. A málna és cseresznye ízű Algoflex Junior szuszpenzió segít a 6 évesnél idősebb gyermekek fejfájásának csillapításában, de hatékony segítséget nyújthat láz vagy más (pl. fog, fül) fájdalmak megjelenése esetén is. 3 napnál hosszabb alkalmazás vagy tünetek súlyosbodása esetén azonban orvoshoz kell fordulni. A fájdalom elmúltával talán könnyebb megbírkózni a mindennapi kihívásokkal is – legyen szó gyermekekről és felnőttekről egyaránt.
Ezen felül aprónak tűnő figyelmességek is segíthetik az iskolakezdés könnyítését, a stressz csökkentését. Tapasztalat hiányában talán nem is gondolnánk, de gyakran banális dolgok okoznak komoly problémákat az első napokon. Mivel nagy az izgalom, sok az új élmény, gyermekünk egészen egyszerűen megfeledkezhet magáról – hiszen korábban az óvodában ahhoz volt szokva, hogy elé rakták az ételt és italt, és nem kellett az uzsonnás/tízórais csomagot elővennie saját iskolatáskájából, de az alvásidőt is szigorúan vették, akárcsak az udvaron töltött levegőzést. Nincs többé felügyelet, hogy az ebédet megeszik-e, elég folyadékot isznak-e, ez már egy „felnőttebb” környezet, ahol a gyerekeknek is meg kell tanulniuk gondoskodni magukról – ha nem is teljes egészében, de sokkal nagyobb részben, mint eddigi életükben valaha. Mit tegyünk?
1 https://www.researchgate.net/profile/Elysia_Davis/publication/12768159_The_start_of_a_new_school_year_Individual_
differences_in_salivary_cortisol_response_in_relation_to_child_temperament/links/0046351db1c0060019000000/
The-start-of-a-new-school-year-Individual-differences-in-salivary-cortisol-response-in-relation-to-child-temperament.pdf
2 http://pediatrics.aappublications.org/content/103/6/e80.short
MAT-HU-2001163 (2020.12.16.)